Hétfő: 4 óra alvás után, magamon is meglepődve, viszonylag frissen
ébredtem. Pizsamában, crocs papucsban, vállamon kistáskámmal átsétáltam
kávézni és megint csak zuhanyozni anyuékhoz. Fene, fogja végig állni a
fesztivál területén, a jéghideg fürdésért sorban állni. Egy fél bögre
múlva, hangos beszélgetést hallok. Felálltam, ooo, megjött a három
fiúcska. Az aznap röhögő maraton elég korán elkezdődött. Pár óra ejtőzés
és nyugi után visszamentünk egy másik világba. Fürdőruha, Balaton. Majd
rájöttem, ideje lejelentkeznem a lányoknak, hogy élek még. Polgár Odett
koncertjére egyedül mentem és nekem tetszett. Bár félóra múlva
otthagytam, mert egyedül nem élveztem és inkább a lányokat hallgattam
ahogy szidják. Esztike megint nevet.
Anna & the Barbies-ra viszonylag sokan készültek, végül a nagy rész nem bírta felemelni a popsiját és a sátorban maradt.
Nagyon nagy bulit hagytak ki! Ez volt az eddigi legjobb. Sikerült most
először bekönnyeznem, majd végig sírnom a Márti dalán. Mivel Anna elmegy
babázni ezt volt az utolsó koncert, egy ideig. Az Ünnepélyesen fogadom! alatt Anna lejött a nézőtérre. Ekkor már szét volt választva, mert a FOBra nagy tömegre számítottak. Anna egy rajongót felhívott a színpadra, nem is akárkit, a Macska klip készítőjét. A koncert vége után a kivetítőnél találkoztunk a csajokkal. Dórika meglátott és ilyet szólt: - Úgy nézel ki, mint 1 narkós! Na kösszz.. Dóri vette észre Beni egyik barátját, aki a többiekre várt. Odamentem hozzá, onnantól kezdve már csak lefekvéskor láttam a lányokat. ITIt Bencével és 1-1 pohár sör társaságban toltam! Majd, ahogy vége lett, megérkezett Kriszti, B barátnője. Tündér csaj! Imádom. Bementünk Subscribe-ra. Na az az együttes, amit SOHA többé meg nem hallgatok. Szörnyű szerintem. FOB-ra még beljebb mentünk. Borzalmas tömeg volt, én komolyan féltem, hogy el fogok ájulni. A hangosítás minősíthetetlen volt így én azt éreztem, hogy a zenekar se adott bele mindent. A koncert után kimentünk kajálni! Egyszer csak odajön hozzám egy fiú. Egy régi osztálytársam volt, 8 élve nem láttam, furcsa volt találkozni vele. Egyszer csak hallom, hogy a Hippie Song szól! Berohantam, mint egy őrült, majd pár szám után visszamentem a többiekhez. Amikor mindenki megtömte a pocakját elbúcsúztunk Krisztitől és Cintitől! Ezután berángattam a 3 fiút Carbonra. Nagy volt a szél és a port. Ők nem élvezték, én nagyon. A Sunsetnél Kristóf gondolt egyet és felvett a nyakába. Nagyon féltem, hogy leejt. Nem volt már valami józan. Ez volt a 23. Carbonfoolsom. Úristen! Belegondolni is rossz, mennyi időt vettek el az életemből :D Sose gondoltam volna, hogy ezt a számot valaha is nyakból hallgathatom. Hatalmas élmény volt, köszi Kris! Mikor utána visszaértem a sátorkámhoz, már alig voltak fenn a csajok. Viszonylag hamar el is aludtam!
.....5 óra múlva.....Kedd:
Kelés után megint csak átcsattogtam anyuékhoz a szokásos fürcsi-kávé kombóra. Megint megérkeztek a fiúk. Közben mi elmentünk anyukával, meg Beni anyujával kocsikázni, bejáratni, mert előző este lefulladt. Vettem egy csomó müzliszeletet, amire úgy gondoltam, hogy elég lesz. Amikor visszaértünk anyuék főztek nekünk meleg levest. Nagyon hideg volt! Fiúk korán kezdték aznap az iszogatást. Sokáig ott maradtunk. ByeAlexre már nem értem vissza. Vettek turbórágót az okosok, oviban éreztem magam. A benne lévő matricát Beni bicajára ragasztgatták. Utána még elmentünk 1-2 boltba. Az egyik helyen kiszúrtam egy tetkómagazint, végignézegettük. Bementem megint csak lejelentkezni, vastagon felöltözni, és az utolsó estét megtisztelve a vörös rúzs is előkerült. Vettem 2 Strandos pólót. Elnéztem Majkára és Supernemre, egyedül.
Ezután kajáltunk majd leültünk kint iszogatni, de főként röhögni. Bencus kihozta az ukulelét. Ha ezren nem jöttek oda akkor senki sem. A vodkanarancs mellé így kellemes zaj társult, néhány üvöltözéssel megspékelve. Elővettem a pólókat megmutatni és Kris le is nyúlta a szürkét. Visszamentünk és addigra kiderült a tűzijáték elmarad! Quimbyig viszont még volt idő így elmentünk kicsit a táncikálni. Alig vártam, hogy kezdjen a Quimby, nem nagyon feküdt nekem ez a seggrázósdi. Nagyon jók voltak!! Ha megkérdeznek, hogy mi volt a legjobb koncert, tuti első háromban említem. Utána kezdett Yonderboi, nem stílusom, de valami csoda folytán nagyon élveztem. Nagyon jól eltáncikáltam. Egyre fáradtabb voltam, sajnáltam, hogy a Brains ilyen későn, pontosabban korán, mert hajnalban kezdett. Össz-vissz 3 számot hallgattam meg, ez bőven elég volt eldönteni, hogy először, ám nem utoljára voltam a koncertjükön. Columbo amúgy is szerelem! Olyan hangja van, amitől libabőrt érzek. Egyedül, kutyafáradtan visszaballagtam aludni.
Szerda: Nem tudom, hogy sikerült, de 6 órát tudtam aludni. Pedig a Pendulumot nagyon oda lehetett hallani. Anna ment el először. Azt a sátorpakolást videóra kellett volna venni, egyszer még el is esett közbe. Ezek után úgy döntöttem, hogy nem adom meg azt az örömöt a lányoknak, hogy rajtam is jót szórakozzanak. Riasztottam Bencus, aki 2 perc alatt össze is rakta. Detti még mondta is neki, hogy csisnálja meg mégegyszer, hadd vegyük videóra.
Ennyi lenne, bőven szépen kifejtve, természetesen a teljesség igénye nélkül! A belső nagyon nagy poénokat direkt nem írom le, úgy se értik, csak akik ott voltak velem, a nyár legszebb 3 napján, életem első fesztiválján!
Köszönöm: Bence, Dóri, Kriszti, Papp, Kocsis, Annie, Luca és Detti - titeket külön kiemellek, úgy érzem 2 újabb lépett az életembe, Rebeka, Viki, Bori
KÖSZÖNÖK MINDENT!!
Tuesday, September 3, 2013
Friday, August 30, 2013
Strandfesztivál - ahogy én láttam - I. rész
Hello!
Nehezen köteleztem el magam, hogy ezt megírjam. Aztán a sok negatív vélemény és végül az Index kritikája annyira felcseszte az agyam, hogy döntöttem. Az I cikk írója, például szerintem a közelében nem volt a fesztiválnak, csak azt a pár mondatot olvashatta, amit a fesztiválozók a hivatalos oldalra biggyesztettek.
Azt mondják, hogy ez volt a csóró emberek Soundja. Ebben a témában teljesen egyetértek azzal, amit a KERET blog írója is megfogalmazott.
Kezdjük a péntekkel, hisz valójában ekkor érkeztünk mi, a bátyámmal Zamárdiban. Az autós kempingben pakoltunk le és 2 nappal elintéztük a családi nyaralást is. Fürödtünk, grilleztünk, illetve mindkét este elmentünk biciklivel megnézni, hogy hogy állnak a színpadok. Bence ukulelén még gyorsban megtanult egy Paramore számot, mert a Somewhere over the Rainbow már az idegeinkre ment. Szombaton este már úgy be voltam parázva, hogy elég keményen gondolkodtam rajta, hogy nem megyek, legalábbis, nem költözök ki. Bence megnyugtatott és megbeszéltünk egy fél9-es kelést, hogy kilencre ott legyünk.
Vasárnap reggel: én már a megbeszélt időpont előtt fent voltam, őt még utána is úgy kellett keltegetni. Gyors készülés, pakolás, nekem ÖT csomagom volt, jövőre már tapasztaltabb leszek, hogy mit nem kell vinni és talán egy hálózsákot is kapok. Mázlink az volt, hogy Annie barátosném, már 8tól szobrozott a helyszínen, így valamennyi előnnyel álltunk be mellé a sorba. 10 után kettesével engedték be az embereket. Meleg volt és lassan értünk be a karszalagért, de a hangulat, az a sok lüke ember, velem ezt is felejtette. Már akkor jellemezte ezt a fesztivált valami, ami a további 3 napot, a RENGETEG NEVETÉS.
Első fesztiválozóként jött az első bakim. Felraktam magamnak a karszalagot, és mint pár percre rá kiderült, nem lett volna szabad. Jött a huza-vona. Odamentünk az átkutatós kapuhoz, ahol közölték, hogy nagy. Levágták és egy lapra ráírták a problémát, majd visszairányítottak a karszalagoshoz. Az 5 pultból, 1 azaz EGY foglakozik a hibásakkal. Ja és, ott derült ki, hogy ki kéne a lapot töltenem. Meg, ha Anna nem adja oda a Voltos karszalagokat, akkor azzal is kellett volna még egy kört futni. Innen is köszi a kapunál a biztonságiőrnek, akinél lerakhattuk a cuccunk! Beérkeztünk. Sátorállítás, anyuék hoztak nekem a keríítéshez kalapácsot, így könnyebben ment. Majd jött a következő röhögőgörcs. Annával kitaláltuk, hogy amíg nem érnek be a lányok átöltözünk és körbenézünk. Érkezik a kérdés: - Esztikém, mit vegyek fel? - Sortot, meg fürdőrucit .... éééééés hopp a drágának eltűnt egy zacskó nadrágja. Sírtam! Beértek a többiek, megvártuk mire állt a maradék sátor és uzsgyi a Balcsi. (Tudni kell rólam, hogy nem vagyok se strandolós, se napozós fajta, de ennyit még nem voltam benne, mint az első 2 nap) Megszáradás után ledobtuk a törcsiket meg a fölösleget és elmentünk kajáért. Rettenetes pizzát ettünk, olcsónak nem mondható áron. Vettünk innit. Én személy szerint remek ötletnek tartom ezt a visszaváltható pohár dolgot. Egy az, hogy tök jó emlék, 2, hogy ha valaki figyelmes, akkor beváltásukkal meg is kereshette a következő itala árát. Engem az se zavart, hogy a Volt fesztiválról maradt meg.
Az első koncert a Bermuda senkit nem érintett a társaságból. Osztom azt a mondatot, ami a koncerten legtöbbször elhangozott: Ha egy számukat ismered, ismered az összeset. Ezután jött az Ivan & the Parazol. Nagyon kíváncsi voltam már rájuk, milyenek élőben. Ülve, eldőlőngélve nagyon hangulatos volt. Anna pörgött, mint a búgócsiga. Egyszer csak jön, lefekszik, elalszik. Felébred: - Ezt játsszátok el légyszi még egyszer, elaludtam.Vége. Visszamentünk a sátorhoz. Én betettem egy inget a táskába, mert Magashegyi után látogatást terveztem anyuékhoz. Bíborka és együttese újra és újra elvarázsol. Az a szeretet, ami Bibi szemében látható rendkívül édes, kedves dolog. És ugye senkinek nem kell említenem azt a két csodaszép hímet, egyet mellette, egyet mögötte. Matyi és Miki mindketten fantasztikus zenészek, ahogy a másik két tag is. Az utolsó pár számra Dóri már magamra hagyott és elment ő is ruháért. Ahogy vége lett a koncertnek találkoztunk a bejáratnál. Negyedórás séta után a kempingben voltunk, de sehol senki nem volt. Én lefürödtem, ettünk és visszamentünk, mert jött a Punnany. Dettivel kiegészülve kerestünk egy szimpatikus placcot. Nagyon jó volt! Halálra tomboltam magam. Megjött Luca, KEZDŐDJÖN AZ IRIE MAFFIA!! Belfeszt óta szerelmem a zenekar. Rettenetesen vártam már a koncertet, mert végre tudtam az összes dal szövegét. Nem vártuk vég, elég fáradtkák voltunk már. Visszamentünk a hotelba, ekkor kb 3 óra lehetett.

Monday, August 12, 2013
ig #7
Hellouuu:) Nagyon sok klassz napom volt az előző nyárnyitó insta poszt óta.
Tesókával elmentünk kajálni.
Túl a 20 Carbonon! El se hiszem. Túl sok estémet "pazaroltam" már rájuk.
Éljen a Dürer! Azt hiszem új kedvenc helyet avattunk.
Ez az a szín, amit én csak Ferrari pirosnak hívok.
Életem legelső fesztivál bérlete. Kevesebb, mint 1 hét és a móka kezdetét veszi!
Évicicával fagyizni mentünk.
Nagyinál babáztam. Ő a legkisebb unokatesóm Panna és a kiskutyám.
Sátornézés...
Sörike-bulika...szeretjük a ZPt!
A fergeteges Pásztor Anna
Mojito a Kopaszi gáton (Pelikán gátőrház büfé)
Állatkert és szurikáta szerelem
Kiskutyus kényelembe helyezte magát.
My all time fav restaurant food. #ikeatime
Nagy nyaklánc a nagy élményekhez.
Szeretem a hasam.
Túrótorta sütés nélkül:)
Szülinapi meglepi a bronak 18ra:))
Bro & Sis in Beni's bday.
Új barátnőt kaptam. Ő Kriszti, Beni barátnője.
Továbbra is megtaláltok esztisb néven,
puszi
Thursday, August 8, 2013
NOTD - lila és ezüst
Helloooouuu:)
Ilyen posztot még szinte alig vagy lehet, hogy sose láthattatok itt. A körmöm az egyik olyan dolog a testemen, amit a legkevésbé szeretek mutogatni, általában. Jelen állapotban fél éves műkörmözés után végre olyan hosszú, hogy kedvem van kilakkozni. Rengeteg körömlakkom van és végre élvezettel válogatok a nagy részt beszáradt, rég használt lakkokból :) Ma egy a címből kiderülő szín kombinációt választottam. Mindkét rak régi kollekciós essence (87-passion for fashion, 82-rich&pretty), fogalmam sincs lehet e most kapni hasonlót!
Sunday, July 14, 2013
FESZTIVÁLOK - mit vegyél fel és mit ne? mit vigyél magaddal és mit ne?
Hello!
Sokat gondolkodtam arról, hogy mennyire késtem el, hisz a fesztiválok nagy részének vége. Fishing on Orfű, PAFE, Volt már lezajlott a Sound pedig épp tart. Hátra van még a Sziget a Campus és az engem is érintő STRANDFESZTIVÁL. Most megmutatom, hogy én miket viszek, de persze nem saját képekkel. A ruhák nagy részét már úgyis megmutattam. Hetek óta írom a listát, hogy semmit ne hagyjak itt. Tuti a nagy bőrömbe fogok csak beférni. Az elméletem a következő. Én napi két göncöt gondolok, hisz lesz egy pihengető, délelőtti és lesz egy esti koncertes.
1. nadrág
Szerintem a rövid legfontosabb!! Hisz ugyebár se ceruzaszoknyában se maxiban nem szabad elindulni! Bármilyen lehet: farmer, színes, virágos, bármilyen. Mondjuk a csipkéseket nem ajánlanám, én sajnálom elvinni a sajátom a koszba és a mocsokba, de ha ti nem, hát hajrá. Ide vennék még egy bármilyen hosszúnadrágot is estére. Lehet katonamintás, ülepes, nálam egy sima egyszerű farmer lesz. Ami még mindenképp legyen nálatok az egy sima fekete cicanaci. Nálam a fekete mellett lesz egy halálfejes és törzsi mintás is.
2. ingek
Én viszek két kockásat és egy sima kéket ujjatlant, illetve egy hosszú ujjú kockást, amit akár a derekamra kötve, majd felvéve kabátot is pótolhat.
3. póló/trikó
Itt sincs túl sok szabály szerintem. Én kerülni fogom bepakolásnál a fekete színt az tuti. Ami tuti, hogy a fesztiválok slágere a minél bővebb, minél nagyobb karöltővel rendelkező darabok. Viszek majd sima basic pólókat a cicanacikhoz, itt figyeljetek arra, amit a blogerek nem győznek százszor elmondani, takarja a feneket. Arra figyeljetek-de ne csak fesztiválokon-hogy ha bő a felső passzos legyen a nadrág és fordítva.
4. mellények/kabátok
Én a mellényt csak fürdőruhára javaslom. Kinek hiányzik az a plusz 1 réteg a melegben? Nekem nem. Szabály itt is csak annyi-ami amúgy is- farmert farmerrel mellőzzétek légyszi. Kabátok terén dobjatok be egy farmerdzsekit,, vagy egy parkát, én a bőrdzseki se vinném.
5. fejre
-szalmakalap
-kendő
-fej és homlokpántok
Én az előbbi kettőt viszem. A kalap árnyékot ad, a kendő feldobja majd a zsíros, copfba fogott hajam:)
-NAPSZEMÜVEG
Ne vigyetek olyat, amit sajnálnátok. (ez mindenre vonatkozik mondjuk) Én se viszem a kedvenc feketén, hiába az áll legjobban. Olcsó volt, de már pótolhatatlan. Szóval hagyjátok ott a Ray-Baneket és Chaneleket, ha nem akartok sírni, hogy elveszett vagy ellopták.
6. cipő
Mindenképp zártat válasszatok. Fesztiválon nincs helye se magassarkúnak, se babacipőnek. Én a legszakadtabb Conversemet viszem meg egy Tescost. Jók még ezek a nyári csizmák is, csak nekem sajnos nem sikerült beszereznem, viszont a gumicsizmám tuti elviszem, ha befér.
7. kiegészítők
Minél nagyobb, több, feltűnőbb. Én fonott karkötőket viszek. Fülbe berakok valami picit, ami tuti nem akad bele semmibe.
8. smink és haj
Valószínű itt tudsz a legtöbb dolgot otthon hagyni! Semmi hajvasaló, hajszárító. HAJGUMI! 2-3 napot kibírsz majd úgy, hogy nem tiptop a hajad és a sminket. Én pl egy szempillaspirált viszek és egy piros rúzst. Sokkal jobban támogatom az ötlete, hogy ilyenkor a szájra helyezzük a hangsúly. Kinek van kedve hajnalban, fáradtan vakarni le a szeméről a tust/ceruzát. Nekem amúgy is bedurran a szemem állandóan, jobb lesz nélkülük.
9. táska
Legyen jól záródó és olyan, amit csak simán ledobhatsz magad mellé a dzsuvába. Hagyd otthon a clutchokat, vigyél rojtosat és hátizsákot.
10. egyéb
- legyen nálad mindenből mini kiszerelés
-gyógyszert és elemlápát nem otthon hagyni
-vidd magaddal a leggagyibb telefonod és fényképeződ, ha már nem tudsz nélkülük élni (én sem...)
-beszéljetek meg valami ütköző pontot, ha elkeverednétek
-ne rángass el senki olyat a koncertre, aki nem szereti, az adott előadót (milyen szerencse, hogy mi a csajokkal ugyanazokat szeretjük)
-kerüld a világos színű ruhákat
-csak üveges üdítőt/alkoholt vegyetek
így ni!
csók
Friday, July 12, 2013
BAZINAGY HAUL POSZT
Hello csajok!
Eredményes időszakot tudhatok magam után vásárlás terén. Sose volt még ennyi új ruhám!! A fő okom az volt, hogy be kellett szereznem az alapvető fesztivál göncöket. Bizony! Augusztus 18tól vár minket Zamárdi az összes magyar kedvencünkkel. És rögtön a sűrűjébe dobnak be az én drága barátnőim. Sátrazni fogunk!
A bevezető képen az első pakk látható. A lenti kék egy ing, aminek a hátulja nyitott. Ezeket még lefotózgattam egyesével, a többinél lusta voltam. Képről úgy se lehet olyan jól kivenni semmit.Össze vissza lesz. Nem idősorrendben. A árak nagy része csak körülbelüli, és amennyiért vettem, lehet, hogy azóta leárazták.
A legnagyobb szerelmem ez a szandál! Amióta megvan szinte csak ezt hordom.
Sárkány centeres kínai, 1000.-
Kis top a nagy kivágású ujjatlanjaim alá.
Stradivarius, kb 1800.-
Imádom a kéket! És ez ilyen szöszös.
H&M, kb 1500.-
Ez is kék, sima egyszerű pólóruha.
H&M, 2000.-
A kedvenc kisruhám! Ez is bekerül a fesztiválos pakkba.
H&M, 3000.-
Az előző posztban már láthattátok őket! Szokásosan elsodort egy aktuális őrület. A pillangót anyukámtól kaptam. a lóherét pedig Egerben vettem.
Cruciani, 3000.- / db
Egy sima egyszerű rohangálós-otthoni sor.
Stradivarius, 1500.-
Na ezt például hamarabb vettem. Nagy álmom vált valóra vele:) Mindig azt mondogatják, hogy alcsony lányok nem áll jól a maxiszoknya/ruha. Engem ez nem érdekel különösebben, vígan hordom a 160 centimmel.
H&M, 4000.-
Kockás ing, alapvető dolog. A hasvillantás pedig divat idén.
H&M, 2000.-
És mostantól csak csoportosan. Egy kék keresztes hosszú ujjú a NewVorkerből és egy törzsi mintás cicanaci a C&Aból, nem tudom az áruk, anyutól kaptam.
Zöld fesztivál hátizsák a C&Aból 4600ért, kék ujjatlan a H&Mből 1500ért. A képen látható még egy szájfény, amit keresztanyámnak vettem, aceton, vattapamacs, illetve a Lovely kaviárgyöngyei.
A kendőt a Nyugati aluljáróban vettem egy ezresért - fesztiválkellék. Lent pedig a hőn áhított Cruciani, amin Fatima védelmező keze van.
És a legutóbbi kiruccanás eredménye. Végre sikerült beszerezni ezt a nyamvadt fürdőruha felsőt. Sajnos nem volt akciós, 4 rugóért jött haza. A kendő mintája hasonlít ahhoz a fürdőruhához, amit először kinéztem. 1500ér jó lesz strandra magamra kötni és jó lesz télen nyakba. A cicanadrádg meg nem tudom elmondani, hogy sírt, hogy velem akar jönni. 3500.- Amúgy minden H&M.
csók.
Thursday, July 11, 2013
Instagram #6
Sziasztok!
Májusban írtam utoljára. Tudom, borzalmas vagyok, de az év vége mindig ilyen. Jövőre lesz ám még nagyon gáz :D Rengeteg minden történt velem, vásárolgattam (következő egy haul poszt lesz), elcsesztem egy nyelvvizsgát és egy töri kisértettségit (viszont a magyar ötös lett!), sikeresen átmentem matekból, buliztam, 'szerelmes' lettem, Egerben voltam stb...de meséljenek inkább a képek.
Szeretném nektek bemutatni az egyik legnagyobb tündért az életemben. Ő Éva. Jövő hétvégén lesz egy éve, hogy ismerem. Hihetetlen, hogy elment egy év. Vele voltam a szabadidőm legnagyobb részeben, rengeteget aludt itt, rengeteget köszönhetek neki. Itt épp dolgozott és én meg bementem meglepni és mivel nem volt Évás cola, kapott egy nyuszit, így hívjuk mi egymást.
Vasárnapi angolóra utáni ebéd. Imádom a Vapianot, bár a tésztái nekem túl rágósak. (tudom ez az igazi) Ezt a rák miatt választottam és alig volt benne. :(
Nosztalgiáztam. Ők a legjobb barátaim, sőt testvérként szeretjük egymást. (én legalábbis őket tuti) Jobb sarokban Zsombor. 2 évvel fiatalabb nálunk, de ez észre sem vehető rajta. Ő a hokis, akinek a meccseire jártam. Hátul pedig Beni (ez az aktuális neve). Mióta élek ismerem, de csak gimi óta lettünk ilyen nagy cimbik. Előtte képesek voltunk egy zacskó chipsen összeveszni. Ő pedig egy zenekarban gitározik. Szép kis társaság, nemde?
Bizony, ilyen szépre nőtt a körmöm. Ezt a már egy új manikűrös csinálta, mert az enyém elment babázni. Nem nagyon látszik, de a gyűrűsön álomfogó van.
Májusban névnapom is volt! Megkaptam a hőn áhított magazint, mert imádom Kate fotóit. A csíkos egy ujjatlan, a kék lakk Astor. A kedvenc Electric Blue-mat helyettesíti.
Gyereknap is volt. Nálunk ilyenkor kedvenccsoki és buborékfújó jár.
Az utolsó megmérettetés, a kisérettségi...azt eredményeket már fönt elmondtam...
Június első koncertje: 4givenees (Bence zenekara) a Vörös Yukban! Olyan édesek voltak.
Belvárosi Fesztivál 2.nap: amikor még nem sejtettem, hogy szakadni fog és elindultam maxiszoknyában. Vicces volt a térdig érő sárban, de nagyon élveztem, tiszta fesztiválos volt. Magashegyi underground volt majd Carbon.
A vagány :D
Az első Cruciani karkötőm, a pillangó a szabadságot szimbolizálja.
Ő Odett. Több órát töltöttünk azzal, hogy kiválasszuk neki a megfelelő
ruhát, még se vett semmit. Mókás volt, még sose voltunk ilyen nagy
csajos vásárláson.
A legzseniálisabb és legőröltebb nőszemély: PÁSZTOR ANNA <3 Hitetlen, hogy mennyire kreatív, energikus és közvetlen.
Csibivel a koncert után hazafele. Vele is muszáj büszkélkednem. Cintia Magyar Bajnok SZUMÓBAN!! Nem semmi a csaj..
Egerben a minden évben megrendezett Mazsorett Parádén. Kiscuki unokahugaim is táncolnak 3-4 éve.
Zsömi:) A világ legfélelmetesebb kutyusa :D
Kaptam egy újabb csodálatos könyvet a keresztanyámtól! És jól látjátok, megszereztem a második Crucianit.
Amikor előkerül a cimborám.:)
Már Pesten. Bence az első IntimTorna illegál koncertje előtt, imádta!
Ezek vagyunk mi, jó hangulatban.
Két napra rá! Évanyuszi előszülinapi babazsúr és Supernem. A hangulat zseniális volt!
Dórikával aznap volt 1 éve, hogy először találkoztunk, vagyis, hogy először voltunk együtt koncerten.
A pesti bulizgatások után következett a kötelező nagymama.
Szombaton búcsú volt! Előtte pénteken Cukimama próbálni volt. (narancssárgában)
Ez volt a búcsús ruha. A vattacukor rettenetes volt, de legalább ment az ingemhez.
Voltunk Cukival fagyizni is:)
Újra Pesten! Tegnap rohangálós nap volt, lazán öltözködtem.
Életem legrosszabb kávéja...de legalább sikerült venni Fatimakezés Crucianit.
Ez pedig a mai outfit. Ma is egy rohangálós három meetinges nap van, de 1en már túl vagyok!
Ennyi lett volna, sietek.
Csók.
Subscribe to:
Posts (Atom)